kiadó és produceri iroda

Nap: 2010. augusztus 20.

Civilek a pályán

Szórakoztató volt olvasni nemrégiben, ahogy a politika újfent a civilekre akarta kenni saját kudarcát.

Holott: A politikát azért találták fel, hogy a civil szféra, azaz a hétköznapi „országlakosok”, kisemberek „alkalmazottjaként” jogokat harcoljon ki és keretet teremtsen az alkotó tevékenységekhez, a gazdaság működéséhez, az egyes ember, családok, közösség  jólétének, megélhetésének megteremtéséhez.
A civil szféra lehetőségeit az évek során számos módon megnyirbálták, működésére nem tudott forrásokat szerezni, fél lábon és önkéntes munkával biztosítja a közösség kulturális szokszínűségét, fejlődését és túlélését. Lehetetlen körülmények közt is teszi a dolgát…

A félmegoldások, elodázások, kudarcok másik bűnbakja és felelőse általában a média.

De a média felelősségéről csak akkor lehetne beszélni, ha volna önálló és független magyar médiarendszer: de NINCSEN!
Ami van, az kevés és ritkán igazán profi.
20 éve nincs „politikai akarat” arra, hogy önmagunkról, sokszínű társadalmi és kulturális életünkről objektív és hatékony képet tudjunk adni, holott anélkül csinálhatunk bármit, az nyomtalanul elszáll és elmúlik. A szlovák médiák pedig folyamatosan másodrendűnek (baleset, gyilkosság, botrány) állítják be a kisebbségeket híradásaikban. Emlékszünk még, hányszor hörrent fel a politikai elit, mert a kritikát sosem konstruktív kihívásként, hanem támadásként érzékelte? A helyzet ezután sem lesz más, vagyis lépnünk kell. Teljesen civil módon: megint önerőből és önként…

Bence Erika: Családszótár

„Amiről e szótárban értekezem, az az én életem. Akikről beszélek, benne, a szeretteim. Mindegyiküket nagyon szeretem. Még ha utálom is – vallja a szerző az Irodalmi Jelen regénypályázatán különdíjat nyert könyvéről, s már e pár sorból is sejthető: nem átlagos alkotásról van szó. A Családszótár valóban a pályázatra beérkezett közel háromszáz mű egyik legkülönlegesebbje  részben szótár-formája, de mindenekelőtt kíméletlenülmegkapóan őszinte hangvétele miatt. Olyan mű ez, amelyet lehetetlen semleges szemlélőként kezelni. Érdekes és felkavaró, az emberi lélek mélyébe hatoló írás, s ha netalán az olvasó helyenként vitatkozna is a látás- és láttatásmódjával, a könyv letételekor elismerően nyugtázza, hogy a szerző nagyszerű munkát végzett. Súlyos mondatokat írt, ahogyan eleve tervezte, ezáltal szokatlan formájú regénye is (faj)súlyossá vált.”


Bence Erika

Bence Erika

1967-ben született a szerbiai Vajdaságban, az Újvidéki Egyetemen szerzett oklevelet és magiszteri fokozatot. Ma is a Vajdaságban él. Irodalomtörténeti tanulmányok szerzőjeként, kritikusként mindenekelőtt a XIX. századi és a vajdasági magyar irodalom tartozik érdeklődési körébe. A Létünk című társadalmi, tudományos és kulturális folyóirat főszerkesztője.
Egyik méltatója szerint korábbi írásaiban is külön hangsúllyal tárgyalta a női életelvnek a lét különböző területein való megnyilvánulását, azt a kérdéskört, amit meg nem értő könnyelműséggel sokan egyszerűen a feminizmus fogalma alá söpörnek. Egy nőírókról megjelent könyv általa írt recenziója hatalmas vitát kavart, és aligha marad visszhang nélkül ez a kötet, amelyet az olvasó most tart a kezében. Eddigi kötetei (Könyvkereskedés, 1997, Szemközt a művel, 1999. Tanulmányok, esszék, kritikák) Szabadkán jelentek meg, nagyon sok tanulmánya látott napvilágot különböző magyarországi és vajdasági folyóiratokban.

Bíró Szabolcs könyvéről

A pozsonyi Median kiadásában jelent meg idén Bíró Szabolcs „Sub Rosa” című kalandregénye. Úgy tudom, a csallóközi fiatalembernek ez az első regénye, amit saját nevén vállalt, korábban Magyarországon álnéven publikált. De mi maradjunk idehaza, a saját szülőföldünkön kiadott könyvénél, a fiatal tehetséges író sikeres bemutatkozásánál.

Bíró Szabolcs belopta magát a szívembe. Nyári olvasmányaim közt üde színfolt volt a nagyon szép tervezésű, rangos kivitelezésű könyv, amelyet gyönyörűség kézbe venni. És végig lekötött, gyakran megmosolyogtatott. Témája és pergő cselekménye a világsikernek örvendő Da Vinci kódra „hajaz”, de ez engem egyáltalán nem zavart, mert a „Sub Rosa” a mi saját történetünk. (A Da Vinci kód egyáltalán nem hagyott bennem szép emléket, sajnos évekkel ezelőtt éppen húsvétkor olvastam, és az egyházat érintő fantáziálása miatt többször berzenkedtem, mint amennyiszer elmerültem az olvasásában.)
A Sub Rosa egy nagyon szerethető felvidéki magyar fiatalember kalandjáról szól, aki nagyapja nyomdokait követve kerül Prágába, ott aztán titokzatosabbnál titokzatosabb megszállottak veszik körül. Szimpatikus a mérhetetlen tudásszomja, könyvek iránti rajongása. Változatos európai utakra kalauzolja olvasóját, hogy azután a rejtély megoldása érdekében Magyarországra érjen. Nekem leginkább a prágai helyszínek tetszenek, az öreg antikvárium hangulata annyira életszerű, hogy könnyen elvarázsolódtam. A templomos lovagok kincsei után kutat a főszereplőnk, és szerelem, kaland, életveszély kíséri útján. Nem bonyolult, könnyen követhető a cselekménysor, a könyv szinte egy ültő helyben elolvasható – és olvastatja is magát! nehéz letenni! – nem tudálékos, hanem bővelkedik új ismeretekben, szórakoztatva művel bennünket.
Jobb könyvesboltokban és a Családi Könyvklubon keresztül Felvidéken is kapható, én jó szívvel ajánlom mindenkinek.

Felvidék Ma, Pogány Erzsébet

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén