Juhász Katalin interjúja Haraszti Máriával az Új Szó mellékletében, 2010. szeptember 24.

Tízkötetes író, költő, műfordító, könyv- és lemezkiadó, producer, szervező, előadóművész. Szerepelt irodalmi színpadokban, dramatizált meséket gyermekszínpadok számára, volt rádiós szerkesztő, írt kézikönyvet vers- és prózamondók számára. Most éppen jótékonysági estet szervez… Haraszti Mária a hazai magyar kulturális élet fontos szereplője, aki azon fáradozik, hogy az alkotó nőket kitessékelje a háttérből a reflektorfénybe.

Az egykori Fornax együttes rajongóin kívül ma már kevesen tudják rólad, hogy a nyolcvanas években háttérénekesnőként tevékenykedtél a zenekarban.

A Fornax akkoriban a pozsonyi Duna utcai gimnázium zenekara volt, olyan emberek alkották, mint például Dusík Gábor, Farkas Zsuzsa, Hegedűs István vagy Botos Jenő, akik a mai napig a hazai zenei élet fontos szereplői. Öttagú vokál lépett fel a zenekarral, de nem csak vokáloztunk, hanem szólókat is énekeltünk. Hazai országos ifjúsági versenyeket nyertünk.

Mikor és hogyan kerültél az irodalom közelébe?

Alapiskolás koromtól fogva állandó szereplője voltam a vers- és prózamondó versenyeknek, aztán jött az irodalmi színpad, ahol több összeállításban, színpadi játékban vettem részt, sok díjat elhoztunk a Jókai Napokról is. Ez csak azért érdekes, mert közben matematika-fizika tagozatos osztályba jártam, csillagász vagy fizikus szerettem volna lenni…

A pozsonyi Komenský Egyetemen azonban már magyar-orosz szakon végeztél, azt követően pedig azonnal irodalmi „berkekben“ helyezkedtél el.

A Madách Könyv- és Lapkiadóhoz kerültem, először korrektorként, később nyelvi szerkesztőként dolgoztam. Amikor pedig megüresedett egy állás az Irodalmi Szemlénél, amely akkoriban az egyetlen irodalmi folyóiratunk volt, Varga Erzsébet főszerkesztő megkérdezte, lenne-e kedvem a szerkesztői munkához. Addig is jelentek már meg fordításaim, magam is írtam verseket, novellákat, ezért figyelt fel rám. Öt évig voltam ott, aztán átkerültem a Szlovák rádió magyar adásához szerkesztőnek, ahová Nagy Ildikó hívott. Készítettem műsort nyugdíjasoknak, gyerekeknek, riportműsorokat, portrébeszélgetéseket, vezettem élő adást… Irodalommal hangjátékok, versműsorok és egy Babits-mű adaptációja során foglalkozhattam csupán.

Hatással voltak ezek az évek későbbi művészi pályádra?

Ez egész más volt, mint az irodalmi szerkesztőség, művészemberekkel ugyanis sokkal nehezebb dolgozni – bár kétségkívül izgalmasabb is… Riporterként kinyílt előttem a világ, sok témával foglalkoztam, beutazhattam az országot, ráadásul jött a rendszerváltás. Tagja voltam az öttagú sztrájkbizottságnak, végül annak egyetlen maradéka lettem, aztán fel kellett adnom a szélmalomharcot. Az átmenet roppant izgalmas, feszültséggel teli, hatalmas energiákat mozgósító lehetőség és élmény volt. Sajnos nem vittük végig a dolgot, elszalasztottuk a lehetőségeket. Fiatalok voltunk, nem láttuk a háttérben zajló politikai folyamatokat, régi beidegződéseket, összefonódásokat, a nagy egókat, a megcsontosodott elképzeléseket… Ezért nem sikerült annyit sem elérnünk, hogy a szlovák rádió magyar adásából önálló, független hazai magyar rádió lehessen. Amit a mi generációnk elmulasztott, az sajnos máig sincs. A Pátria Rádió ugyan magyar csatorna, de nem független és önálló. Nincs egész napos magyar tévéadásunk sem, amit akkor sok minden mással együtt szintén ki lehetett volna követelni a törvényalkotóktól.

Látsz erre reményt a jövőben?

Igen, megalakult már a televiziós szövetség, ügyködik egy kábelhálózaton fogható műsorcsere-programon és sok más megoldáson is. Ha nem ment „fölülről“, talán majd a szakma megoldja a saját egyre égetőbb gondjait „alulról“… Azt viszont határozottan elvárjuk a politikusainktól, hogy a törvényalkotás kövesse a valós igényeinket, s a médiastruktúránkat sikerüljön olyanná alakítani, hogy a kép, amit magunkról közlünk egymással, a többséggel és a nagyvilággal, a lehető legobjektívebb legyen. Mert ami a szlovák médiából hellyel-közzel lejön, az egyrészt esetleges, másrészt a többség szűrőjén keresztül közvetítődik az ország felé, és olyan nüanszok sikkadnak el, amelyek számunkra fontosak. Legtöbbször valami negatív dolog kapcsán szólítanak meg bennünket. Rengeteg esemény történik nap mint nap a kultúrában, vagy akár az oktatás, kutatás, a tudomány területén, amelyek időhiány miatt nem kaphatnak nyilvánosságot a meglévő szűkös „saját“ keretek közt. Nemcsak hogy meg tudnánk tölteni tartalommal egy egész napos adást, még kevés is lenne, annyira lemaradtunk a környező államokhoz képest a vizuális dokumentálás és véleményformálás lehetőségeiben.

Szerinted a mai nehéz gazdasági helyzetben ki finanszírozna egy ilyen tévécsatornát?

Egyértelműen az állam feladata lenne, hogy megfelelő anyagi és emberi hátteret biztosítson egy egész napos magyar közszolgálati csatornához. A lakosság számarányát tekintve ez járna nekünk. Kellene egy magyar média szak is az egyetemen. Rengeteg értelmiségi és műszaki munkahelyet jelentene a közösség számára, és végre objektív képet tudnánk mutanti magunkról. Sok együttesünk, kórusunk, zenekarunk van, színházi előadásaink, gyerekcsoportjaink, kiállításaink, programjaink, amelyek megérdemelnék az országos figyelmet. És saját ügyeinkről is jó lenne már rendszeresen, nyilvánosan és közösen eszmét cserélni.

A rádiózás után volt férjeddel együtt könyvkiadásba fogtatok.

Igen, tizennégy éven keresztül társkiadó voltam az AB-ART-ban, de 1994 óta saját cégem is van. A Median kiadó önállóan csak néhány éve lépett a porondra. Könyveket, hanglemezeket jelentetek meg, filmeket produkálok.

Miért lépett ki a kiadód a háttérből ilyen késéssel?

A kapcsolatokban a nők általában hajlamosak arra, hogy minden energiájukkal partnerük karrierjét egyengessék. A férfiak számára jóval fontosabb, hogy középpontban legyenek, hogy megmutassák magukat. A nők visszahúzódóbbak, inkább a hátteret szeretik biztosítani. Az, hogy én mostanában elég sűrűn láttatom magamat, elsősorban a szerzőim, illetve a kiadányaim érdekében történik. Ezért tartom fenn a www.median-art.eu honlapot is.

Irodalmi berkekben köztudott rólad, hogy nagy előszeretettel egyengeted fitatal, pályakezdő művészek karrierjét.

Amolyan kiadói bábaaszonyként segítem világra ezeket az alkotásokat. Meglököm az embereket, aztán már futnak maguktól is, ha valóban tehetségesek. Olyan dolgokat igyekszem kiadni, amelyek iránt másutt nincs érdeklődés, mert esetleg nagyobb munkát, komolyabb megdolgozást igényelnek a szövegek. Anyagilag persze ez nem annyira rentábilis, mint egy jó nevű szerző művét kiadni. De számunkra, nők számára rendkívül fontos tudni, hogy a világot nem csak az a négy erő, mozgatja, amelyeket a férfi filozófusok hangoztatnak, azaz a hatalom, a pénz, a szex és a siker.

Szerinted melyik az ötödik princípium?

Az adni akarás, a segítő szándék, amelyet különböző filozófiák talán szeretetnek neveznek. Velem együtt rengeteg nő vélekedik így, tehát lehetséges, hogy ez egy női princípium. A nők számára a sikernél és a pozíciónál fontosabb, hogy adni tudjanak, hogy odafigyeljenek másokra. Engem is motivál, hogy létrehozzak valamit, segítsem a dolgok előre mozdulását és haladását. Jó érzés tenni egy ügyért vagy emberért, a felsorolt négy ellenszolgáltatás nélkül is.

A huszonegyedik században is férfiközpontú világban élünk?

Közép-Kelet Európa még mindig férficentrikus. Ha az ellenkezőjét hangoztatják is, azért amikor helyzetbe kell hozni valakit vagy valamit, mindig kilóg a lóláb, és a férfiak gátlástalanul kisajátítják az ötleteket, lehetőségeket, eredményeket (mi pedig legtöbbször engedünk…) Ha a nők lehetőséget kapnak, általában tudnak is élni vele. Persze kevésbé vagyunk harciasak, a Margaret Thatcher-i habitus nem sokunkra jellemző. Viszont vannak olyan „női fegyverek“, amelyek akár a politikában vagy a gazdaságban is jól használhatóak jó célok elérésére… A férfi társadalom kiválóan manipulálható ezekkel az eszközökkel, sokszor anélkül, hogy észrevenné.

Elértél már valamilyen célt ezekkel a fegyverekkel?

Nem, mert tisztességtelennek tartottam a tudatos manipulációt. Viszont az egész világ így működik, és sokan élnek ezekkel az egyébként egyszerű „titkos fegyverekkel“ ösztönösen… Azt gondolom, hogy jó ügyek érdekében bizony tudatosan és magabiztosan használnunk kéne nőiségünk adottságait: sajátos meggyőző erőnket és kiváló megoldóképességünket, másféle látásmódunkat, az apró tettekre és a következetes háttérmunkára való rátermettségünket és kommunikációs előnyeinket.

2002-ben megalapítottátok az ANIMA Társaságot, illetve elindítottatok egy internetes honlapot (www.animaportal.eu), amely az alkotó nőknek igyekszik esélyegyenlőséget biztosítani.

A nőkre jellemző, hogy legtöbbször csendben dolgoznak, aztán vagy felfigyel rájuk valaki, vagy nem. Persze, örülnek, ha munkájukat végül megbecsülik, elismerik, ezért is hoztuk létre 2006-ban a Mikola Anikó-díjat. És ezért indult a portál, ahol főleg szlovákiai magyar alkotó nők kapnak bemutatkozási lehetőséget. Ezért szerveztünk szemináriumokat, szakmai napokat, kiállításokat. Tudjuk, hogy a közösségnek szánt alkotásokat minden lehetséges módon propagálni kell, ennek a lehetőségeit bővítgetjük. Az Anima Társaság nem feminista csoportosulás, szándékai szerint „mindössze” ellensúlyozni kívánja a társadalmon belül kétségkívül fennálló aránytalanságokat.

Mondják, hogy a nőket az érzelmeik vezérlik, a férfiakat pedig a racionalitás, ezért harciasabbak és ezért tudnak jobban „nyomulni“…

Ez nem teljesen igaz, mert ha kell, mi is bármikor átképezzük magunkat bokszolónak vagy traktoristának. Csakhogy ez mellékvágány: úgy gondolom, nem azért csináljuk, mert valódi belső igényből fakad, hanem mert a férfitársadalom valamilyen szinten elvárja tőlünk, egyrészt néha saját szórakozására (mint az iszapbirkózást), másrészt hogy az általuk megunt szerepeket, feladatokat átvegyük, illetve mi is folyton bizonyítani akarjuk nekik, hogy például fizikailag is képesek vagyunk mindarra, amire ők. Hogy akár katonák, rögbijátékosok is tudunk lenni. Ám miután már bizonyítottuk mindezt, vissza kellene térnünk saját magunkhoz, és annak tudatosításához, hogy mi vagyunk az „ötödik elem“, a harmónia, a rend, az adakozás, az odafigyelés, a szeretet… Hogy a világ ne csak a könyöklésről, versengésről, mutatókról, harcról szóljon, hanem élhető is maradjon.