5. BizalomBíztál-e már vakon valakiben? Vajon miért tetted? Hittél abban, hogy megbízható, titkaid nem árulja el? Érezted, hogy rábízhatod magad, mert magas lelki szinten áll az illető, és számíthatsz diszkréciójára, megértésére, odaadására…
A bizalom a hithez hasonlóan egyfajta ugrás a sötétségbe (vö. Holland katekizmus). Sohasem tudhatod biztosan, végül beválik-e a bizalomhoz fűzött reményed. Bizakodásod által magába a legmélyebb sötétségbe vágsz bele, a semmibe, és lehet, hogy a végén csalatkozás vár rád… Ám ha bizalmad nyomán tündöklő szabadságvirág nyílik ki a másik ember lelkében, a sötétség után végre felragyog előtted a bizonyosság fénye!
Te is ebben az utóbbiban hiszel? Bizakodsz, s ezzel a vakmerő „sötétbe ugrással” egy fejezetet zársz le az életedben. Ugyanúgy az embertársadéban is, akiben megbízol. A bizalom megadása a részedről hit a másik ember egészséges szabadságában, és abban, hogy majd nem él vissza a tőled kapott bizalommal.
A bizalmadat élvező társad a te önátadásod láttán indul el a belső szabadság útján. Felszabadultan éli át, hogy „benne megbíztak”, és ennek megfelelni szárnyakat adó érzés a számára.
A meghitt családi élet is ezen alapszik.
A bizalom hozzájárul a szenvedés közös viseléséhez, a „tehermegosztáshoz”, ugyanígy az együttes örömhöz is.
Ha szenvedés kínoz, bizalommal fordulsz ahhoz az emberhez, akiről érzed, tudod: társad lesz kínjaidban vagy segít a szenvedés leküzdésében.
Az öröm szintén megosztható a bizalom fonalán. Meg kell viszont gondolnod, kire bízod örömöd, mert csak kevés ember képes „együttörülni” a másikkal. Ehhez is bizalom kell: feltárni a másik előtt örömöd okát.
A szenvedésben hamarább akad társad, mint az örömben. Mert a szenvedésben megsajnálnak elesettségedben, de örömödért nagyon gyakran megirigyelnek, s akkor a bizalmad kudarcot vall.
S vajon mire jó a bizalom kudarca? Talán arra, hogy máskor senkiben se bízz, elutasító tüskéket növessz, melyekkel a külvilágban való csalódástól véded magad? Ezáltal mogorva emberré válnál, kinek arcáról eltűnt a bizalom mosolya, s aki fokozatosan saját énjébe zárkózik.
Mi okozhatta a bizalmad kudarcát? Nem ijedt-e meg túlzottan a másik „elsöprő” bizalmadtól, mely által úgy érezhette, hogy egyszeriben aránytalanul nagy terhet raktál a vállára? Lehet, hogy megrémült feltétlen bizalmadtól, s úgy érezte, nem tud neki megfelelni. Ezért túl korán „feladta”: visszaélt vele.
Az is lehet, hogy bátor bizalmad szárnyán saját szabadságát oly mértékben ízlelte meg, hogy feltámadt benne az elszakadás vágya, s bár tudta, ez a bizalmad elvetését jelenti, mégis beleszédült a lehetőségbe: elvágta a hozzád fűző szálakat. Így nemcsak a bizalmad vallott kudarcot, hanem az egész kapcsolatotok is. Bizonyára sok egyéb okát is meglelted már a bizalom kudarcának.
Bízni valakiben ugyanolyan boldogító érzés, mint bizalmat kapni. Csak erre építve lehet megvalósítani azokat az erényeket, melyeket Isten elvár tőlünk. (vö. Kol 3, 12-14)
Tebenned is sokszor megbíztak már. Érezted, hogy bizalommal a tarisznyádban olyan úton indulsz el, melynek széle a beléd vetett hit köveivel van kirakva. Mivel tekinteted folyton e kövekre esett, s erőt adott a meglétük, ezért könnyebben tudtad „teljesíteni” a veled szembeni elvárásokat.
Ellenben ha erőd elhagyott, s ezeket a „megtartó bizalmi köveket” egyszerű út menti kavicsoknak nézted, hajlamos voltál elfeledkezni arról, aki az út elején még szárnyakat adott, s végül elbuktál, mert túl merésznek érezted vállalkozásod. Ebből is tanultál, azáltal is több lettél: „bizalmi kalandod” tapasztalatot adott.
Ha a bizalom valamiféle ugrás a sötétbe, akkor a bizalom diadala maga a Fény az alagút végén.
Annak is, aki a bizalmat adja, s annak is, ki a bizalom által az úton az alagút végére sikeresen kiér. Ezzel megvalósítja a „rá mért” bátor álmokat, melyek közül legnagyobb a Szeretet parancsának megvalósítása, mert ez a „tökéletesség köteléke”.
A bizalom a hithez hasonlóan egyfajta ugrás a sötétségbe (vö. Holland katekizmus). Sohasem tudhatod biztosan, végül beválik-e a bizalomhoz fűzött reményed. Bizakodásod által magába a legmélyebb sötétségbe vágsz bele, a semmibe, és lehet, hogy a végén csalatkozás vár rád… Ám ha bizalmad nyomán tündöklő szabadságvirág nyílik ki a másik ember lelkében, a sötétség után végre felragyog előtted a bizonyosság fénye!
Te is ebben az utóbbiban hiszel? Bizakodsz, s ezzel a vakmerő „sötétbe ugrással” egy fejezetet zársz le az életedben. Ugyanúgy az embertársadéban is, akiben megbízol. A bizalom megadása a részedről hit a másik ember egészséges szabadságában, és abban, hogy majd nem él vissza a tőled kapott bizalommal.
A bizalmadat élvező társad a te önátadásod láttán indul el a belső szabadság útján. Felszabadultan éli át, hogy „benne megbíztak”, és ennek megfelelni szárnyakat adó érzés a számára.
A meghitt családi élet is ezen alapszik.
A bizalom hozzájárul a szenvedés közös viseléséhez, a „tehermegosztáshoz”, ugyanígy az együttes örömhöz is.
Ha szenvedés kínoz, bizalommal fordulsz ahhoz az emberhez, akiről érzed, tudod: társad lesz kínjaidban vagy segít a szenvedés leküzdésében.
Az öröm szintén megosztható a bizalom fonalán. Meg kell viszont gondolnod, kire bízod örömöd, mert csak kevés ember képes „együttörülni” a másikkal. Ehhez is bizalom kell: feltárni a másik előtt örömöd okát.
A szenvedésben hamarább akad társad, mint az örömben. Mert a szenvedésben megsajnálnak elesettségedben, de örömödért nagyon gyakran megirigyelnek, s akkor a bizalmad kudarcot vall.
S vajon mire jó a bizalom kudarca? Talán arra, hogy máskor senkiben se bízz, elutasító tüskéket növessz, melyekkel a külvilágban való csalódástól véded magad? Ezáltal mogorva emberré válnál, kinek arcáról eltűnt a bizalom mosolya, s aki fokozatosan saját énjébe zárkózik.
Mi okozhatta a bizalmad kudarcát? Nem ijedt-e meg túlzottan a másik „elsöprő” bizalmadtól, mely által úgy érezhette, hogy egyszeriben aránytalanul nagy terhet raktál a vállára? Lehet, hogy megrémült feltétlen bizalmadtól, s úgy érezte, nem tud neki megfelelni. Ezért túl korán „feladta”: visszaélt vele.
Az is lehet, hogy bátor bizalmad szárnyán saját szabadságát oly mértékben ízlelte meg, hogy feltámadt benne az elszakadás vágya, s bár tudta, ez a bizalmad elvetését jelenti, mégis beleszédült a lehetőségbe: elvágta a hozzád fűző szálakat. Így nemcsak a bizalmad vallott kudarcot, hanem az egész kapcsolatotok is. Bizonyára sok egyéb okát is meglelted már a bizalom kudarcának.
Bízni valakiben ugyanolyan boldogító érzés, mint bizalmat kapni. Csak erre építve lehet megvalósítani azokat az erényeket, melyeket Isten elvár tőlünk. (vö. Kol 3, 12-14)
Tebenned is sokszor megbíztak már. Érezted, hogy bizalommal a tarisznyádban olyan úton indulsz el, melynek széle a beléd vetett hit köveivel van kirakva. Mivel tekinteted folyton e kövekre esett, s erőt adott a meglétük, ezért könnyebben tudtad „teljesíteni” a veled szembeni elvárásokat.
Ellenben ha erőd elhagyott, s ezeket a „megtartó bizalmi köveket” egyszerű út menti kavicsoknak nézted, hajlamos voltál elfeledkezni arról, aki az út elején még szárnyakat adott, s végül elbuktál, mert túl merésznek érezted vállalkozásod. Ebből is tanultál, azáltal is több lettél: „bizalmi kalandod” tapasztalatot adott.
Ha a bizalom valamiféle ugrás a sötétbe, akkor a bizalom diadala maga a Fény az alagút végén.
Annak is, aki a bizalmat adja, s annak is, ki a bizalom által az úton az alagút végére sikeresen kiér. Ezzel megvalósítja a „rá mért” bátor álmokat, melyek közül legnagyobb a Szeretet parancsának megvalósítása, mert ez a „tökéletesség köteléke”.