Haraszti Mária a lexikonszócikkek szerint író, költő és lemezkiadó, műfordító, valamint producer. Ismert felvidéki közéleti szereplő, mégis kevéssé ismerjük sokrétű munkáját.
Alsószeliben született, de gyermekkora óta Pozsonyban él. A Duna utcai alapiskola, majd a gimnázium diákja volt. Ezt követően a Komenský Egyetem Bölcsészkarán magyar–orosz tanári diplomát és mesterfokozatot szerzett. Első munkahelye a Madách Lap- és Könyvkiadó korrektori osztálya lett, majd az Irodalmi Szemle folyóirat szerkesztőjeként dolgozott. Azután a pozsonyi Rádió Magyar Adásának szerkesztő- riportere lett. Közben MEDIAN néven céget alapított, ezzel párhuzamosan az AB-ART kiadó művészeti igazgatójaként, illetve a Szőrös Kő főszerkesztőjeként dolgozott. 2002-ben megalapította az ANIMA Társaságot, és kezdeményezője lett a Mikola Anikó-díjnak is. Foglalkozott népdalénekléssel, szerepelt irodalmi színpadi összeállításokban, színjátszó csoportokat szervezett és rendezett. Eddig 10 saját könyv szerzőjeként ismerhetjük, de szerepelt több antológiában, folyóiratokban is. Mostanság a produceri munka áll legközelebb a szívéhez.
Honnan ered az újságírás iránti érdeklődésed?
Szüleim mindketten újságírók, az akkori vezető országos lapok vezető munkatársai voltak. Édesanyám nevéhez fűződik a 15 évnyi Nő-beli főszerkesztősége mellett a Barátnő létrehozása, a Szabad Földműves átalakítása Szabad (Földműves) Újság napi-, majd hetilappá, a Jó Gazda agrármagazin létrejötte, és számos egyéb kiadvány létrehozása. Öcsém, Haraszti Gyula pedig a hazai magyar digitális újságkiadás úttörője, elindítója… Sajnos mindannyian túl szerények vagyunk ahhoz, hogy ezt kellő mértékben hangsúlyozzuk, így aztán úgy tűnhet, mintha most jöttünk volna le a falvédőről (lévén hogy egy újszülöttnek minden vicc új). Talán ezért is lepődtek meg annyira a szakmabeliek, amikor két és fél évvel ezelőtt elindítottuk Gyulával az első hazai magyar internetes televíziót. Bár ez napi 12 órás készenlétet igényel, nem csupán ezzel foglalkozom: szerkesztem az AnimaPortált már 2006 óta, illetve a saját kiadómat és annak honlapját is működtetem.
A sokféle szakma közül melyik volt a legérdekesebb?
Mindegyik érdekes, amíg új, és amíg van mit tanulni. Tanulni pedig folyamatosan van mit, hiszen hatalmas az iram, minden átalakul, megújul. Ha csak a nyomdatechnikát veszem: gyerekkoromban apám néha elvitt a pozsonyi Pravda nyomdába, ahol az Új Szót is nyomtatták, és ott alkalmam volt belelátni az ólomszedés titkaiba, a mettőrök munkájába… Még az irodalmi Szemle is így készült kezdetben Komáromban. Rengeteget utazgattunk a korrektúrák, szerkesztői beavatkozások miatt. Ma már elég odaülni a számítógép elé, és minden folyamatot elvégezhet egymaga, aki ért hozzá. Én is így dolgozom. Sajnos a könyvkiadás már nem szerez akkora élvezetet, mint az elején, ami 350 komplett kötet elkészítése után talán nem meglepő. Ami a legutálatosabb a könyvkiadásban, az az, hogy minden egyes szerzőnek újra el kell(ene) magyarázni az ábécét, mert roppant torzult elképzeléseik vannak az egész folyamatról és benne a saját szerepükről. Pedig a publikálási szabályzat fönn van a kiadóm honlapján is, és manapság a világhálón csak az nem talál meg valamit, aki nem is keres… Úgyhogy most a mozgóképes információközvetítésben rejlő lehetőségek izgatnak inkább, mert napról napra új kihívások jelentkeznek ebben is, amelyeknek meg kell felelni. Tanulni pedig jó.
Arra nem gondoltál, hogy tanári pályára álljál?
Végzettségemet tekintve valóban középiskolai tanár vagyok, de nem tanítottam, nem is akartam, csak hát akkoriban a lehetőségek nagyon gyérek voltak: ha valaki magyarul akart tanulni, kizárólag tanári pályára mehetett. Ma már sokkal tágabb a világ, és a lehetőségeknek is szinte csak a képzelet szab határt. Az egy életen át tartó tanulás sem szlogen, hanem az ember saját belső igénye, hogy követni tudja a kort, amelyben létezik.
Amúgy folyamatosan tanítok: voltam színpadi rendező, ahol 34 kisgyereket formálgattam; voltam irodalmi lapszerkesztő, ahol kezdő írókkal is bőven foglalkoztam, most is igyekszem továbbadni, amit tudok. Ezért is indítunk az ANIMA Társasággal hamarosan tanfolyamot azok számára, akik tisztességesen kívánják művelni a szakmájukat, akár írásban, akár szóban.
Azt hiszem, a legizgalmasabb mégis az előadóművészet volt: színpadon állni egyedül a közönség előtt és a hangunkkal varázsolni, az igazán katartikus helyzeteket, élményeket teremt.
Mi van még a tarsolyodban, milyen oldaladról szeretnéd még magadat megmutatni?
Adós vagyok néhány könyvvel, elsősorban a „bársonyos” fordulatot és az azóta eltelt időt szeretném feldolgozni abból a látószögből, amelyből csak én láthattam: a rádió sztrájkbizottságának munkáját, a kezdeti nehézségeket, az összefonódások miatt létrejött akadályokat, olyan kulisszatitkokat, amelyeket csak az láthat, aki már több generáció óta figyelemmel kísérheti a történéseket. S talán a verseskötetem is elkészül majd végre. A többit pedig folyamatosan láthatja, aki figyeli a munkámat, hiszen naponta nyomon lehet követni, s lehet velem kommunikálni több fórumon is.
2013. február 1-jén a Szlovák Televízió és Rádió magyar adásának Szemtől szemben című műsorában Bárdos Ágnes beszélgetett osztálytársával, Haraszti Máriával. A műsor az alábbi linken tekinthető meg:
http://www.stv.sk/online/archiv/tvarou-v-tvar?date=2013-02-01&id=52114
Felvidék.ma, 2013