kiadó és produceri iroda

Kategória: Recenziók, média

A kiadványokról megjelent írások, hangfelvételek, videók

Bíró Szabolcs könyvéről

A pozsonyi Median kiadásában jelent meg idén Bíró Szabolcs „Sub Rosa” című kalandregénye. Úgy tudom, a csallóközi fiatalembernek ez az első regénye, amit saját nevén vállalt, korábban Magyarországon álnéven publikált. De mi maradjunk idehaza, a saját szülőföldünkön kiadott könyvénél, a fiatal tehetséges író sikeres bemutatkozásánál.

Bíró Szabolcs belopta magát a szívembe. Nyári olvasmányaim közt üde színfolt volt a nagyon szép tervezésű, rangos kivitelezésű könyv, amelyet gyönyörűség kézbe venni. És végig lekötött, gyakran megmosolyogtatott. Témája és pergő cselekménye a világsikernek örvendő Da Vinci kódra „hajaz”, de ez engem egyáltalán nem zavart, mert a „Sub Rosa” a mi saját történetünk. (A Da Vinci kód egyáltalán nem hagyott bennem szép emléket, sajnos évekkel ezelőtt éppen húsvétkor olvastam, és az egyházat érintő fantáziálása miatt többször berzenkedtem, mint amennyiszer elmerültem az olvasásában.)
A Sub Rosa egy nagyon szerethető felvidéki magyar fiatalember kalandjáról szól, aki nagyapja nyomdokait követve kerül Prágába, ott aztán titokzatosabbnál titokzatosabb megszállottak veszik körül. Szimpatikus a mérhetetlen tudásszomja, könyvek iránti rajongása. Változatos európai utakra kalauzolja olvasóját, hogy azután a rejtély megoldása érdekében Magyarországra érjen. Nekem leginkább a prágai helyszínek tetszenek, az öreg antikvárium hangulata annyira életszerű, hogy könnyen elvarázsolódtam. A templomos lovagok kincsei után kutat a főszereplőnk, és szerelem, kaland, életveszély kíséri útján. Nem bonyolult, könnyen követhető a cselekménysor, a könyv szinte egy ültő helyben elolvasható – és olvastatja is magát! nehéz letenni! – nem tudálékos, hanem bővelkedik új ismeretekben, szórakoztatva művel bennünket.
Jobb könyvesboltokban és a Családi Könyvklubon keresztül Felvidéken is kapható, én jó szívvel ajánlom mindenkinek.

Felvidék Ma, Pogány Erzsébet

Szakállason a Szákállás…

Varga Frigyes dedikálja könyvét



Varga Frigyes „Szákállás az ekecsi Nap alatt” című, frissen megjelent regényét mutatták be az olvasóknak 2010. augusztus 14-én, szombaton a református templom kertjében szervezett gazdag programot kínáló Családi Nap keretében Apácaszakállason. A könyv érdekessége, hogy az önéletrajzi indíttatású regény kerettörténetébe a két, mára egy közigazgatási egységet alkotó falu – Apácaszakállas és Ekecs – történetét felölelõ eredetmondákat, meséket, történelmi adatokat, eseményeket szõ a szerzõ, idõrendi sorrendben. E történetek által a honfoglalástól a II. világháború utáni évekig nyomon követhetõ a községek, illetve a tágabb szülõföld, a Csallóköz és részben Mátyusföld története is. Gazdag forrásanyag és tanulságos korkép. A következõ találkozóra októberben kerül sor az ekecsi művelõdési házban, ahol beszélgetésre is alkalom nyílik.
Sajtó: http://www.felvidek.ma/index.php?option=com_content&task=view&id=23821&Itemid=46



Júniusi irodalmi karaván – sajtóvisszhang

Vajdasági felolvasókörutat tartott a pozsonyi Szőrös Kő folyóirat

A lendvai Muratáj decemberi, a kolozsvári Korunk márciusi és a csíkszeredai Székelyföld irodalmi folyóirat áprilisi felolvasókörútja után 2010. június 16-a és 20-a között a pozsonyi Szőrös Kő irodalmi, művészeti, kritikai lap munkatársai látogattak el a Vajdaságba.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Új tudás – műveltség mindenkinek programjának keretében az Irodalmi Karaván első állomása a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium volt, ahonnan Bácsfeketehegyre, a Kozma Lajos Könyvtárba látogattak a felvidéki vendégek.

Másnap a Zentai Gimnázium diákjainak vendégei voltak, majd a csókái Művelődési Ház előcsarnokában irodalmi matinét tartottak este pedig a Zentai Alkotóházban mutatkoztak be Beszédes István helybeli költő közreműködésével.

Június 18-án a felvidéki írócsoport az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézetbe látogatott, felkereste a Híd és a Létünk folyóiratok szerkesztőségét, este pedig az adai Szarvas Gábor Könyvtárban vendégeskedett.

A felolvasókörútnak nyugat- és dél-bácskai állomásai is voltak. Először a zombori Magyar Polgári Kaszinó, ezt követően a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület fogadta az irodalmi karaván utasait, akik innen Apatinon és Gomboson át a bácsi várhoz utaztak, majd megtekintették a bodani pravoszláv barokk kolostort, a doroszlói szentkutat, Herceg János és Fehér Ferenc egykori házába látogatva pedig tisztelegtek a vajdasági magyar irodalom két rangos képviselőjének emléke előtt. Mint azt Fekete J. Józseftől, a találkozó zombori házigazdájától hallottuk, a beszélgetés során egyebek

között szó volt az anyaországon kívüli térségek magyar érdekeltségű intézményeinek és civil szerveződéseinek pillanatyni sorskérdéseiről, elsősorban a pénzelésről. A határon túli magyarok találkozói, köztük az irodalmi karaván is lehetőséget nyújt a helyi stratégiák bővítéséhez az egymás gyakorlatából legalkalmazhatóbbnak vélt változatok megismerése révén.

A rendezvénysorozat célja az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai és a muravidéki, azaz a határon túli kortárs magyar irodalom értékeinek vajdasági megjelenítése és népszerűsítése; térben és időben változó olvasóközönségünk (fiatalok és idősek, tömbben és szórványban, anyanyelvi és idegen nyelvi közegben élők) középpontba helyezése; valamint a vajdasági magyarság, mindenekelőtt a tanulóifjúság és a fiatalabb nemzedék körében az anyanyelvű szóbeliség és írásbeliség minőségi kulturális értékeinek a tudatosítása. FCZs.

Dunatáj, 2010. június 30.

Irodalmi Karavánnal a Vajdaságban

A Magyar Szó Üveggolyó melléklete és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (www.vmmi.org) az Irodalmi Karaván című rendezvénysorozathoz fűződő irodalmi játékában hétfőnként adnak közre egy-egy szöveget, amelyet az Irodalmi Karaván aktuális vendégei állítanak össze (ebben a hónapban a pozsonyi Szőrös Kő munkatársai), és feltesznek egy kérdést is a szöveggel kapcsolatban. A játék résztvevőinek a kérdésre adott helyes választ kell elküldeniük a VMMI címére (24400 Zenta, Posta u. 18.), illetve a zangi@vmmi.org villámpostacímre Irodalmi Karaván megjelöléssel. Kérjük, a válaszolók tüntessék fel nevüket és pontos lakcímüket! Már egy kérdésre adott helyes válasszal is nyerhet bárki! A helyesen válaszolók között könyvcsomagokat sorsolunk ki!
Várjuk megfejtéseiket!

Bíró Szabolcs a Tündérkertben

Bíró Szabolcs: SUB ROSA (könyvbemutató)
Bíró Szabolcs, a „székirodalom” megteremtője legújabb regényét mutatja be! A Csak Van együttes fellépése előtt 2010. június 19-én a Tündérkert Fesztivál keretein belül a Sárga kastélyban 16:00 és 21:00 között.
A Sub Rosa művészettörténeti thriller, mely elsősorban Európa kultúrájára támaszkodik, ismerős és viszonylag közeli, mégis varázslatos, misztikus helyeken barangol. Az író komoly történelmi adatokat elegyített meseszerű, izgalmas elemekkel, így tiszteleg új könyvével az író-óriás, Umberto Eco előtt. (MEDIAN, Pozsony 2010) Beszélgetőtárs: Póda Erzsébet
Fellépnek még: Ardea, Csak Van, Everheat, Moustache



VIDEÓ: http://www.youtube.com/watch?v=hjNryNIiJu4&feature=player_embedded

Hritz Júlia riportja

Haraszti Máriával, a kiadó igazgatójával Hritz Júlia készített beszélgetését a Pozsonyi Casino-beli esten. Kattintson erre: Median Riport

81. Ünnepi Könyvhét és 9. Gyermekkönyvnapok

A pozsonyi MEDIAN kiadó szerzői, Bolemant Éva és Haraszti Mária a Vörösmarty téren dedikálnak június 5-én, szombaton 15 órától a szlovákiai magyar kiadók könyvsátra előtt, 16 órától a Xantusz könyvterjesztő vállalat könyvsátra előtt.

A 81. Ünnepi Könyvhét és 9. Gyermekkönyvnapok június 3–7. között Budapesten, a Vörösmarty téren, kapcsolódó budapesti helyszíneken és félszáz vidéki városban, településen zajlanak.

Mintegy négyszáz újdonsággal várják a kiadók a közönséget a 81. Ünnepi Könyvhét és a 9. Gyermekkönyvnapok rendezvényén, amelyet Borbándi Gyula Széchenyi-díjas történész, író, a nyugati magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja nyit meg csütörtökön a budapesti Vörösmarty téren.
A könyvheti könyvek listája itt olvasható!

Kiadónk kiadványairól: http://ujszo.com/online/kultura/2010/05/29/kiadoink-a-81-unnepi-konyvheten-2-resz
A Könyvhét hivatalos honlapja: http://www.unnepikonyvhet.hu/index3.html

Dolán György – könyvbe zárva

Dolán György – könyvbe zárva
Dátum: 2008-05-22 15:34 Szerző: szabadujsag

Kultúra 2008-19, május 7.
Dolán György festőművész tavaly ünnepelte 55. születésnapját. Ebből az alkalomból jelentette meg a Median Kiadó azt az ötnyelvű (angol, francia, magyar, német, szlovák) albumot, amely reprodukciók és fotók segítségével mutatja be a művész munkásságát és életének jelentősebb eseményeit. Mint ismeretes, Dolán éveket töltött Líbiában a múlt század nyolcvanas éveiben, és ez jelentősen meghatározta szemléletmódját, sőt, új technikai eszközök alkalmazására is ösztönözte őt.

Dolán György a hagyományos festési eljárások mellett szívesen alkalmaz kombinált technikákat is, képeit egy-egy szakóca, pattintott kődarab vagy kőzettöredék felragasztásával térhatásúvá alakítja, de nem idegenkedik az installációktól sem, amelyek különösen pályájának legújabb szakaszát jellemzik. A kötetben elsősorban azoknak az alkotásainak a felvételeit láthatjuk, amelyeket Mosonmagyaróvárott, illetve a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában állított ki két-három esztendeje. Emellett fotók sokasága utal mozgalmas életére, hiszen az alkotómunka mellett jut ideje a szervezésre is (a művésztelepek, pl. a pati Sympat létrehozására), ezenkívül pedig korábban muzsikusként is bemutatkozott Bárdos Ágnes előadóművész műsorában. A kötet bevezető tanulmányát Eva Trojanová jegyzi, és egyik kiállításának címét kölcsönözte írása fölé: Feket foltok (a világ sakktábláján). Ebben egyebek mellett a következőket olvashatjuk (Ravasz Éva tolmácsolásában): „Dolán György alkotásaiban az emberi lét lényege és értelme körüli kérdéseket mindenfajta burkoltság, allegória nélkül, egyértelmű szimbolikával és időszerű képzőművészeti formával fogalmazza meg. Mai képzőművészeti megfogalmazásukhoz kissé talán kerülő úton jutott el, a mezolit és a neolit prehisztorikus kultúráinak megismerésén és az azon időkből származó műtárgyak szenvedélyes gyűjtésén keresztül. A talált tárgyakat bekomponálta az éppen készülő műveibe, a képekbe és az objektumokba (…) Életműve terjedelmes és sokrétű. A feldolgozott motívumok és témák újra és újra megjelennek a képekben, reliefekben, az objektumokban, installációkban és a performenszekben. A kifejező eszközök széles tárát beleszövi mindenbe, a színektől kezdve a téren, mozgáson, hangon, fényen, vízen keresztül egészen egyéb médiáig. A különböző elemek műtárgyba való applikációja és integrációja során kezdetektől fogva felhasználja az ellentétes találkozások összekötő erejét és szimbolikáját, némi dadaisztikus mellékízzel. A reális tárgyakat furcsa, nem szokványos pozíciókban helyezi el, hogy így is hangsúlyozza létezésük abszurditását, felhasználását és következményeit.”
A kötetben található felvételek nagy részét Drozd Milán komáromi fotós készítette, illetve a művész archívumából származnak. A könyv szép kivitelezése az érsekújvári AZ Print Kft. munkájának is érdeme.

Teleki Mária-Pongrácz Flóra: Gőbűgyöp meg pimpimpáré

Teleki Mária-Pongrácz Flóra: Gőbűgyöp meg pimpimpáré
(Egy dél-csallóközi falu, Vásárút nyelvjárása és dűlőnevei) 

„Én még találkoztam olyan idős asszonnyal, aki ikesen ragozta az ikes igét. Egy nyelvésznek a huszadik században ez olyan gyönyörűség, mint egy csillagásznak meglátni a távcsövén egy kisbolygót, vagy egy entomológusnak találni egy rég kihaltnak vélt bogarat, amelyet eddig csak fosszíliákban zárványként tanulmányozhatott.”
Menyhárt József előszavával.

„Teleki Mária és Pongrácz Flóra könyve ritka kincs, amely maga is kincseket tár elénk és dolgoz fel a megőrzés szándékával. Az ismertetett anyag a csallóközi Vásárút nyelvi sajátosságait rendszerezi szakszerű alapossággal, felvillantva a község történeti múltjának, hagyományainak, legendáriumának, az ott élők mentalitásának nyelvben megőrzött elemeit. A felgyűjtés és rendszerezés mellett éppen ez a kötet másik erénye: rendkívül olvasmányosan adja közre a szerzők által láthatóan bensőségesen ismert anyagot.” (Görözdi Judit)

„Frajeros előszó
 
Könyékig dúskál a kincsekben, aki ezt a kiadványt kézbe veszi és beleolvas*. Ne aranyra és drágakőre gondoljon itt az Olvasó: annál sokkal mulandóbb és egyben élőbb nyelvi, nyelvjárási kincsekre készüljön, és engedje, hogy a kötetben bemutatott csallóközi Vásárút nyelvi gazdagsága magával ragadja és elkápráztassa.
 
Kell ez? – kérdezhetné korunk embere mobiltelefonját markolva, az internet világából kipislogva… Ugyan minek és főleg: kinek?! Haladni kell a korral, emberek, aki nyelvjárásban beszél, az amúgy is csak műveletlen, együgyű… Ami persze egyáltalán nem igaz, hiszen a szlovákiai magyar nyelvhasználók zömének mindennapjai a nyelvjárásban zajlanak. Mégis joggal motoszkál bennünk a kérdés: tudniuk kell-e vajon az unokáknak is, hogy mit jelent nagyszüleik beszédében a csetres, milyen az, ha valaki bilicke vagy pilicke (s hozzá ráadásul még elemezne is!), és vajon a gyüggyő az nyunnyó is egyben, vagy egyszerűen lüttyő csak.
 
Másképpen fogalmazva: miért érdemes a megjelentetésre egy olyan kiadvány, mely a nyelvjárásokkal, a szlovákiai magyar nyelvjárások közül egy konkrét település, Vásárút nyelvi, nyelvjárási és nyelvhasználati sajátosságaival foglalkozik?
 
A válasz – és éppen ezért e rövid előszó is – frajeros (azaz ’hetyke’): mert a sokszínűség, amely a nyelvhasználat és nyelvváltozatok, így a nyelvjárás sajátja, nem takargatható! Azt igenis meg kell mutatni! Sőt! Büszkének kell rá lenni, hiszen az a tarkaság, az a nyelvi lelemény és gazdagság, amelynek bemutatására e kötet szerzői vállalkoztak, olyan kincs, amelyet közszemlére kell tenni, amelyre fel kell hívni a nyelvet használók figyelmét és amely nyelvjárást – s talán ez a legfontosabb – használni kell. Mert a nyelv változataiban él, és csakis akkor él, ha beszélik… ha élnek vele…
 
Értékes könyv ez, hiszen nem csak a vásárútiak olvasnak majd bele mosolyogva, hogy tényleg, ezek vagyunk, igen, ezt így mondjuk… És értékét nagyban emeli még, hogy a leendő és a már gyakorló magyartanárok szempontjából ugyancsak haszonnal forgatható e dialektológiai vonatkozású munka, hiszen az iskolába kerülő szlovákiai magyar – így a vásárúti – gyermekek többsége is a nyelvjárásba születik és nő bele (nyőll beléje), tehát a nyelvjárásban szocializálódik. Éppen ezért az anyanyelvet oktató pedagógusnak is ismernie kell azt a nyelvi alapot, melyre munkája során építhet.
 
Végezetül pedig az egész szlovákiai magyar közösség szempontjából is hasznos e kiadvány, hiszen uniformizálódó világunkban nem csak a vásárútiak figyelmét hívja fel arra, hogy milyen kincsesek, gazdagok, fontosak és ugyanakkor mennyire veszélyeztetettek nyelvjárásaink. A nyelvjáráskutatás tényként kezeli, hogy különösen a perem- és szórványhelyzetben élő magyar közösségek nyelvjárásait fenyegeti a kihalás veszélye, melyet a rohamos asszimiláció mellett a nyelvjárások negatív megítélése is siettet. A kulturális globalizáció káros következményeit, így a kulturális sokszínűség és vitalitás háttérbe szorulását csakis a helyi és regionális kultúrák megerősítésével lehetne ellensúlyozni. Ez viszont elképzelhetetlen a helyi kultúrák fontos hordozói, a nyelvjárások nélkül. Köszönet a szerzőknek a vásárúti nyelvi kincsesláda bemutatásáért! 
Menyhárt József
Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra
Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék”

2 / 2 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén